2010.04.03. Békéscsaba DÖNTŐ
Szarvasi női diadallal
zárult a 2009–10. évi Békés megyei
amatőr röplabdabajnokság döntője. A
békéscsabai fináléba már csak a
legjobbak
jutottak, oda is a korábbi 5 fordulóban elért
eredmények alapján lettek
besorolva. A hölgyeknél foghíjas volt a mezőny,
hiszen sem a Sánc SC, sem a
Rö-PI-PI gárdája nem tudta tiszteletét tenni
a legjobbak között.
Az elődöntőért így mindössze három
együttes (az összetett
pontverseny első két helyezettje kiemelt volt)
küzdött, ahol a BRSE II. vérzett
el elsőként. A négy között elsőként az
összetett győztes Perpetuum Mobile fektette
két vállra a telekieket, majd a rutinos szarvasiak a BRSE
I-et. A
bronzmérkőzést a BRSE könnyedén hozta a
Telekgerendás ellen, a finálé viszont
most is megizzasztotta, és döntő szettre
kényszeríttette a feleket. A szarvasiak
már a játék elején megléptek,
és úgy nézett ki, simán begyűjtik
történetük első
bajnoki címét, 14-7-nél hét
meccslabdájuk volt! Perpetum Mobile nem adta fel és
egyesével hárította azokat, de az
egyenlítés már nem sikeredett,
mert 14-13-nál a szarvasiak beütötték a mindent
eldöntő labdát.
A férfi aknál
megismétlődött a tavalyi döntő a Sarkad és a
Simaügy között. Az előbbi gárda a
Szarvast fektette két vállra az elődöntőben, az
utóbbi pedig a gyulaiakat. A
két vesztes hosszú ütközetben harcolt meg a
bronzéremért, amit végül a gyulaiak
nyakába akasztottak. A döntőt a Simaügy kezdte jobban,
könnyedén hozta az első
etapot. A folytatásban a sarkadiak fokozatosan
játékba lendültek, és
megfosztották a tavalyi bajnokot az ismétléstől.
Idén először rendeztek egy másik tornát is, ahol a nem
megyei csapatok és a fináléba be nem jutott gárdák vehettek részt. Itt a nőknél
és a férfiaknál is aradi győzelem született.
2009–2010. évi Békés megyei amatőr röplabdabajnokság
végeredménye:
Nők: 1. Szarvas, 2. Perpetum Mobile, 3. BRSE I., 4. Telekgerendás,
5. BRSE II.
Férfiak: 1. Sarkad, 2. Simaügy, 3. Gyula, 4. Szarvas.
Szent István Egyetem Kupája:
Nők: 1. Arad, 2. Szarvas II., 3. Rö-Pi-Pi.
Férfiak: 1.
Arad, 2. Szeged, 3. Karcag, 4. SZIE.
Bazsó Kitti, Balla Borbála, Takács Judit
Bazsó Brigitta, Pecsenye Rita, Mári Petra
2010.03.15. Szarvas
Helyi női sikerrel zárult a
Március 15. Kupáért kiírt
nyílt megyei röplabda-bajnokság szarvasi
fordulója. A Bazsó Brigitta, Bazsó
Kitti, Mári Petra, Takács Judit, Pecsenye Rita, Balla
Borbála összeállítású
hölgykoszorú 13 együttes közül bizonyult a
legjobbnak a Petőfi utcai
sportcsarnokban lebonyolított rendezvényen, amelyen
további 10 férfi csapat is
részt vett. v
A fent említett team könnyedén véve 20 percben limitált
idejű csoportmeccseit, megerőltetés nélkül jutott a legjobb nyolc közé, ahol az
egyenes kieséses rendszerű folytatásban sem talált legyőzőre. A Szitóné Zsuzsa,
Podani Anikó, Deákné Petykó Margit, Zsapkáné Csasztvan Zsuzsa, Szekeres
Daniella, Szuhaj Maja, Lizon Loretta és Darida Dóra által alkotott második
számú helyi együttes is remekül megállta a helyét. A rutinos és nagyon fiiatal
játékosokat egyaránt felvonultató alkalmi szerveződés az összeszokottabb ellenfelekkel
is nyílt csatákat vívott, és végül a dicséretes hatodik helyen végzett.
A helyi férfiaknak
ezúttal kevésbé ment, mint
hölgytársaiknak, így az előzetes
éremesélyek ellenére, meg kellett
elégedniük a
hatodik pozícióval. A mezőnyt két csoportra
bontották, ahonnan az első egyenes
ágon, a második-harmadik csapatok
keresztjátékkal kerültek a legjobb nyolc
közé, ahonnan egyenes kieséses rendszerben folyt
tovább a küzdelem, bár a vesztesekre is rendre várt
még egy helyosztó. A Szerb
Milán, Kovács Gyula, Zsapka János, ifj. Zsapka
János, Varga Zsolt, Szrnka
Mihály, Szitó Szabolcs összetételű szarvasi
fiúcsapat számára a csoportküzdelmek
és keresztjáték még nem okoztak gondot.
Annál inkább a négy közé
jutásért
lejátszott meccs, ahol a döntőig menetelő
Békéscsabával szemben maradtak alul
szoros csatában, elesve ezzel az éremért
folytatott további csatározásoktól.
Végeredmények: Nők:
1. Szarvas I., 2. Perpetuum Mobile,
Békéscsaba, 3. Szeged, 4. Sánc SC, Gyomaendrőd, 5.
Arad Volei (román), 6.
Szarvas II., 7. Arad II. (román), 8. Telekgerendás, 9.
Arad I. (román), 10.
Szent István Egyetem, Békéscsaba, 11.
Békéscsabai RSE, 12. Csabai Csípős
Csirkék, 13. Rö-Pi-Pi, Békéscsaba.
Férfiak: 1. Szeged, 2. Simaügy, Békéscsaba,
3. Sarkadi DDR, 4. Arad I., 5. Karcag, 6. Szarvas, 7. Gyula, 8. Idea
Arad, 9.
Szent István Egyetem, 10. Arad II.
A megyén kívüli csapatok eredményeit nem számolják bele az összetett
pontversenybe.
2010.01.30. Sarkad
Szarvasi női diadal született az amatőr megyei
röplabdabajnokság soros fordulójában, amelynek Sarkad adott otthont az elmúlt szombaton.
A pontvadászat harmadik körében 6 férfi
és 7 női együttes mérte össze tudását 2-2 csoportba sorolva.
A Balla Borbála, Bazsó Brigitta, Bazsó Kitti,
Mári Petra,
Pecsenye Rita, Takács Judit összetételű
hölgykoszorú gondmentesen vette a Telekgerendás
és a Békéscsabai RSE elleni csoportmeccsét.
A döntőbe jutásért egy másik
csabai illetőségű együttes, a Perpetum Mobile sem
tudott sok
borsot törni az ötletesen és szellemesen
játszó szarvasiak orra alá. A
fináléban
a Sánc SC várt Takács Juciékra, de most a
gyomai alakulat rutinja is kevésnek
bizonyult az ellenállhatatlan fiatalokkal szemben.
A férfiaknak közel sem ment ilyen jól, igaz
különböző okok
végett meglehetősen tartalékosan, két
kölcsönjátékossal próbáltak
helytállni.
Az összeszokottság hiánya okozta, hogy az első
minimális különbséggel vesztették
el a Gyulával szemben. Azt követően 2:1-re verték a
Karcagot, de a csoporton
belüli körbeverésnek köszönhetően csak az 5.
helyért játszhattak a végén. A
Szerb Milán, Varga Zsolt, Szrnka Mihály, Szitó
Szabolcs, Kézi Zoltán, Kormos
Mihály alkotta egység a helyosztót már
gondmentesen hozta a Sarkadi Ady ellen.
A győzelmet az aradiak szerezték meg a Sarkadi DDR előtt.
Végeredmények. Nők: 1. Szarvas, 2. Gyomaendrődi Sánc SC, 3.
Perpetum Mobile Békéscsaba, 4. Békéscsabai RSE I. Férfiak: 1. Arad, 2. Sarkadi
DDR, 3. Gyula, 4. Karcag, 5. Szarvas.
2009.12.20. Békéscsaba
Békéscsaba adott
otthont a Békés megyei amatőr
röplabdabajnokság
második fordulójának. A nap keretében 9 női
és 12 férfi együttes mérte össze
tudását. Mindkét mezőnyben egy-egy szarvasi csapat
is érdekelt volt. A Szitóné
Zsuzsa, Zsapkáné Csasztvan Zsuzsa, Podani Anikó,
Mári Petra, Bazsó Brigitta,
Bazsó Kitti összetételű hölgykoszorú
ráadásul egészen kiválóan szerepelt,
mivel
nála esélyesebbnek tartott riválisok előtt
végzett a negyedik helyen, két
aradi, illetve egy békéscsabai gárda
mögött. Érdekesség, hogy a szarvasiak
csoportmérkőzéseik során
felülmúlták a végső győzelmet megszerző,
szabályellenesen igazolt játékost is
felvonultató románokat. A keresztjáték
során azonban újra velük kerültek szembe,
és ekkor már nem bírtak velük, így
érem helyett csak a negyedik pozícióért csatázhattak a helyosztók során.
A Zsapka János, ifj. Zsapka János, Szerb Milán,
Maczik
Péter, Áchim Tamás, Csilik Attila és
Szitó Szabolcs által alkotott fiú csapatnak
ezúttal nem ment ilyen jól, bár a
szerencsével
is hadilábon állt ezen a napon, így
végül a nyolcadik helyen fejezte be a küzdelmeket.
2009.11.14. Gyomaendrőd
November 14-én szombaton vette
kezdetét a megyei amatőr röplabdások idei szezonja. Ezen a napon, Gyomaendrődön
a Varga Lajos Sportcsarnokban került megrendezésre a Békés Megyei Nyílt Amatőr
Röplabda Bajnokság első fordulója.
A Hármas-Körös Kupára 10 férfi és
8 női csapat nevezett.
A hölgyeknél a házigazda Sánc
Röplabda Sportclub végzett a harmadik helyen, a dobogó második fokára a 90%
elnevezésű, részben békéscsabai csapat léphetett, az első forduló aranyérmese
pedig a békéscsabai Perpetum Mobile csapat lett.
A férfiaknál a bronzmeccsen
maradt alul Karcag csapata az aradi vendégcsapat ellen, a tornaelsőségért pedig
a Szeged és a Sarkad DDR játékosai küzdöttek. Szoros küzdelemben fej, fej
mellett haladva az első szettet a sarkadiak nyerték 25:21-re, a második szettet
pedig a szegediek 25:20-ra, így egyetlen ponttal a szegediek bizonyultak
jobbnak.
Végeredmény:
Nők: 1. Perpetum Mobile (Békéscsaba),
2. 90% (Békéscsaba), 3. Sánc SC (Gyomaendrőd), 4. Szarvas (Mári Petra, Bazsó Brigitta, Bazsó Kitti, Balla
Borbála, Szitóné Zsuzsa, Deákné Margó, Podani Anikó)., 5. Rö-pi-pi
(Békéscsaba), 6. Telekgerendás, 7. Arad, 8. BRSE II. (Békéscsaba).
Férfiak: 1. Szeged, 2. Sarkad DDR, 3.
Arad, 4. Református Gimnázium, Karcag, 5. Simaügy (Békéscsaba), 6. Szarvas (Kovács Gyula, Zsapka János, ifj. Zsapka János,
Szerb Milán, Csilik Attila, Áchim Tamás, Szitó Szabolcs), 7.
Gyula, 8. Ady-Bay Középisk. és Koll. (Sarkad), 9. Pro Volley (Arad), 10. Kemény
Gábor Szakközépiskola. (Békéscsaba)